Leépítések a nagykanizsai kórháznál
Mint minden magyarországi kórháznak, úgy a nagykanizsainak is meg kell küzdenie mindennapos megmaradásáért. A Kanizsai Dorottya Kórháznál a lehető legkisebb veszteséggel kerülik el a nagyobb számú leépítést. A szorító gazdasági helyzetben, alkalmazkodva a lehetőségekhez a betegszállítás, a konyha és a gyógyszergazdálkodás területén költséghatékonyabbá tennék a működést.
A kórház három betegszállító kocsijából egynek – mégpedig a legfelszereltebbnek – mindig készenlétben, a garázsban kell állnia, így nem gazdaságos a betegszállítás intézményi ellátása. A konyhai dolgozók száma pedig nincs arányban a feladattal – mondta prof. dr. Bátorfi József főigazgató. A kórházi gyógyszerlogisztika eddigi rendszerét is gazdaságosabb módszerre cserélnék.
Prof. dr. Bátorfi József főigazgató kiemelte: A betegszállításra egy szolgáltatóval szerződnénk, ezzel a havi egymillió forintos veszteségünket orvosolnánk úgy, hogy az e területen dolgozókat átvennék, valamint a feladatot tíz gépjárművel oldanák meg. A tizenegy konyhai dolgozó továbbfoglalkoztatását nem tudjuk megoldani, leépítjük őket, ha a közgyűlés elfogadja a tervet. A mintegy százötvenhárom-millió forintos gyógyszerforgalmi kiadásainkat is csökkenteni kívánjuk egy vényforgalmú patika kiépítésével.
A nagykanizsai közgyűlés elé kerülő kiadáscsökkentő javaslat a kórház költségvetési hiányát évi hetvenhárom-millió forinttal csökkentené.
címlap 