Cseresnyés javaslat: Marton helyett mást delegáljanak a Vízmű gyűlésére

Cseresnyés Péter jegyzi azt a valamiért bizalmasnak minősített előterjesztést, amelynek elfogadása esetén nem Marton István, a polgármester képviselné Nagykanizsát a vízszolgáltató tulajdonosi közgyűlésén. Helyette Papp Nándort delegálnák.

Az indok az, hogy legutóbb Marton István szavazatával a Vízmű vezetőinek fizetését részben csökkenteni, részben a korábbi szinten tartani javasolta, ahogy ezt a tulajdonosok 90 százaléka tette.
Ezzel a nagykanizsai önkormányzat által javasoltakkal ellentétesen cselekedett, állítja az előterjesztő. A probléma ezzel csak az, hogy erre vonatkozóan nem volt, és nem is lehetett kötött mandátuma Marton Istvánnak, hiszen ezt a javaslatot dr. Fodor Csaba kérésére vették a megszavazandók közé ott a tulajdonosi közgyűlésen.

Valóban az lett volna önkormányzat érdeke, hogy a jelen helyzetben emeljük meg a Vízmű vezetésének fizetését? Azzal, hogy Marton István a szinten-tartás illetve a nem-emelés mellett voksolt nem a város érdekét képviselte volna?

Nem kicsit megalázó egy megyei jogú város polgárai számára, hogy a városuk első emberét az őt ebbe a székbe delegáló párt folyamatosan lealacsonyítja, míg a falvak polgárai meg tudnak és meg akarnak bízni választott vezetőikben, ahogy ezt a tulajdonosi közgyűlésbe kötetlen mandátummal való delegálással, és sok más megnyilvánulással is kifejezik.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Tegnap ismét terítékre

Tegnap ismét terítékre kerültek a Vízmű ügyei a nagykanizsai közgyűlésben. Elébb a vagyonrendelet módosításával próbálták korlátozni Marton Istvánt, majd egy másik javaslattal a delegálását visszavonni, s egy harmadik javaslat keretében döntöttek Molnár Szabolcs visszahívásáról. Legutóbb Cseresnyés Péter vőtársát emlegették a Vízmű kapcsán, most egy másik képviselő sógora került Röst János javaslatára, Karádi Ferenc előterjesztésében megválasztásra. És a tárgyalás során Gyalókai Zoltánnak azt javasolták: „monnyon le”, Bene Csaba pedig újabb fegyelmi ügy kezdeményezését helyezte kilátásba.

Mint ahogy az már megszokott, most sem volt izgalmaktól mentes a közgyűlés, s ha a Vízmű ügye szóba került, szinte mindkét oldal hadba hívta retorikai nagyágyúit, érvelő-fenoménjait.
A jogértelmezések sem maradtak el pro és kontra, voltak jogi vonatkozások, amelyek többször, többféleképpen is szóba kerültek, ám a lépés mégis elvétődött, és nyílt ülésen estek egymásnak a felek egy személyi kérdésben.
Később korrigálták ugyan, de addigra már Molnár Szabolcs megkérdezése nélkül vitatkoztak a visszahívásáról Karádi képviselő javaslata alapján. Bár az új név az előterjesztésen nem szerepelt, ez most kevésbé volt problémás, nem úgy, mint az alpolgármester választáskor, de hát ezt a javaslatot Röst János tette, ahogy azt az előterjesztő elmondta, így már nem volt jogi akadály a kipontozás, és tárgyalni is lehetett.
A napirend tárgyalásának nyílt részében Tóth László Móricz Zsigmond szellemét idézte, így már a teremben ülők számára is sejthetővé vált, itt kérem a rokonság esete forog fent. Később a zárt ülésen a rokonság foka is kiderült, ezúttal tényleg a sógorságról van szó.
A jelöltet természetesen támogatták, és fel sem merült a támogatók közül senkiben, hogy a jelölt személy egy ellenérdekelt fél prominense lehet, s esetleg a törvényi összeférhetetlenségét vizsgálják, mielőtt a saját társaságunkba delegáljuk.

Nem jött össze a vagyonrendelet módosítása, mert bár többször is megpróbálkozott a két javaslattévő, Röst János és Cseresnyés Péter, a testület többsége úgy gondolta, mégsem módosítja a rendeletet abban a formában, amely azt jelentené, hogy a gazdasági társaságok minden tulajdonosi közgyűlésének minden határozati javaslatáról külön előre vagy menetközben rendelkeznie kellene a mi közgyűlésünknek.
A tulajdonosi közgyűlések előre fel nem vett, és ki nem küldött napirendjeiről a nagykanizsai képviselőnek minden alkalommal, akár a tulajdonosi közgyűlés munkájának felfüggesztésével is ki kellene kérni a kanizsai városvezetés állásfoglalását. Volna annak némi komikuma, ha például a hulladékszállító közgyűlését egy előre fel nem vett, hirtelenjében megtárgyalandó napirend miatt fel kellene függeszteni, és a várost képviselő Marton Istvánnak, az osztrák tulajdonosok türelmét kérve egy gyors testületi ülésen előbb egyeztetni kéne. A vagyonrendelet módosítói azt szerették volna elérni, hogy a város elsőszámú, választott vezetője a közgyűlés nélkül soha semmilyen döntést ne hozhasson meg.

A harmadik vízműves napirend Marton István képviselői jogának megvonásáról szólt volna, ám ezt a napirendet Marton István nem vette fel a tárgyalandók közé, mert a javaslatot törvénytelennek tartotta. Dr. Tuboly Marianna ezzel ellentétes állásponton volt, s ennek hangot is adott. A Fidesz-frakció háromperces szünetet kért, miután Cseresnyés Péter többszöri kérésére sem volt hajlandó Marton István az általa törvénytelennek ítélt kezdeményezésről tárgyalni. A szünet után Bene Csaba frakcióvezető elmondta, tekintettel az eldöntendő személyi kérdésekre, folytatják a munkát, de megfontolják egy esetleges fegyelmi ügy kezdeményezését.

A vízmű-ügyek kapcsán Tóth László immár sokadik alkalommal kérdéseket intézett Gyalókai Zoltánhoz, és a társaság gazdálkodási ügyeiről faggatta. Mint emlékezetes, Gyalókai Zoltán a Felügyelő Bizottság elnöke, aki már a múlt ülésen is azt mondta, nincs képben a társaság gazdálkodási ügyeit illetően, sőt a tulajdonosi közgyűlésen sem vett részt. Dr. Károlyi Attila a vonatkozó törvényekre figyelemmel felhívta az FB-elnök figyelmét arra, hogy neki tisztában kell lennie az ügyekkel, akár most választották meg, akár korábban. Böröcz Zoltán azt is mondta, hogy az FB elnök teljes vagyonával felel a társaság gazdasági ügyeinek rendjéért, és ha kiderül, hogy komoly a baj, pert indít az FB elnöke és az FB tagjai ellen. Gyalókai Zoltán visszautasítottak a fenyegetést, s elmondta, már összeállt az a kérdéssor, amelynek mentén vizsgálódnak.
Tóth László felszólította Gyalókai Zoltánt, mondjon le FB elnökségéről, s ezt azzal indokolta, hogy már többször is kérdést intézett az FB elnökéhez a Vízmű dolgai kapcsán, ám rendre azt a választ kapta, hogy nincs információja az elnöknek, vagy hogy a közgyűlésen nem vett részt.

Az '50-es évek stílusában

Az '50-es évek stílusában íródott ez a propagandahír...

Inkább az a gyakorlat

Inkább az a gyakorlat emlékeztet az ötvenes évekre, hogy a közgyűlésben a párt és zsebérdek minden esetben felülírja a jóérzést és a szakmaiságot. A módszert Cseresnyés a véresszájú állat apjától tanulhatta. Felteszem ez károsabb is a városra nézve, mint egy reklámcikk.

Tartalom átvétel