Jövő héten lovasverseny
A volt Vasfüggöny mögötti országokban először Magyarországon, mégpedig Nagykanizsán rendezik meg július 2. és 5. között az Amatőr Lovasok Európa Bajnokságát. A lovastusa versenyeket és kísérő rendezvényeket a Csónakázó tó mellett, a Military-pályán és a tó környékén tartják.
Az amatőr EB-n csak az olimpiát már megjárt versenyzők nem szerepelhetnek, így Európa legrangosabb, az utánpótlást is felvonultató megmérettetése lesz, melynek hatfős nemzeti válogatott csapatai mellett két egyéni versenyző is lóra szállhat. A Kanizsa Lovasklub tagja, Tamás Bianka Harlem nevű lovával indul a versenyen.
A kanizsai és a városon kívülről érkező családoknak a kísérő programok széles skáláját nyújtják a szervezők. Ingyenesen látogathatóak a rendezvények, népi iparművészek vására mellett kézműves foglalkozásokat tartanak, a magyarságot reprezentáló népzenei és táncprogramok, lovasshow, várja az érdeklődőket, nemzeti estekre kerül sor. Várhatóan több ezer látogató érkezik Kanizsára.
Az eddigi sikerekre és az EB-t követő várható elismerésekre alapozva Dobri Lajos, a Zala Megyei Lovas Szövetség elnöke már a folytatásról beszélt a sajtótájékoztatón.
Dobri Lajos a Zala Megyei Lovas Szövetség elnöke elmondta: Jövőre Junior Európa Bajnokságot rendeznének, erre nagy eséllyel pályáznak a kanizsai szervezők.
A harmincötmillió forintos költségvetésű Európa Bajnokság négy napja alatt közelebbről is ismerkedhetnek az érdeklődők a lovakkal, bemutatót tart a pusztaötös, és európai szinten is kiemelkedő pálya várja a versenyzőket.
címlap 