Mindhárom fegyelmi ügye kapcsán felmentették Marton Istvánt
A Zala megyei Munkaügyi Bíróság kedden mindhárom fegyelmi ügye kapcsán felmentette Marton Istvánt. Nagykanizsa polgármestere most bocsánatkérést követel mindazoktól, akik részt vettek a szerinte koncepciós ügyek előkészítésében.
Mint azt Marton István keddi tájékoztatóján elmondta: a közgyűlés három ügy kapcsán is fegyelmi vétséget állapított meg ellene, ám ahogy azt a bíróság döntése is alátámasztotta egyikben sem járt el jogszerűtlenül.
A polgármester azért kapott fegyelmit, mert elvonta Cseresnyés Péter alpolgármester hatásköreit, lemondott egy Arany János utcai ingatlan elővásárlási jogáról, valamint nem a város, hanem a kistérség érdekében járt el a Bajza utcai volt GYIVI-központ megszerzésében.
- Bizonyítást nyert, hogy nem jártam el törvénytelenül, ám ha igaz lett volna mindaz, amit felróttak nekem, akkor sem követtem volna el vétkes kötelezettségszegést - így Marton István.
A polgármester azt mondta: mindezek után elvárja, hogy bocsánatot kérjenek tőle és a város lakosságától azok, akik szellemi kiötlői voltak ezeknek az ügyeknek, név szerint Cseresnyés Péter, Röst János és dr. Tuboly Marianna jegyző.
- Ennek a három személynek távoznia kellene a kanizsai közéletből, alapvetően ők tehetnek róla, hogy idáig fajultak a dolgok - mondta Marton István, aki szerint a fegyelmi ügyek az erkölcsi károkozás mellett, jelentős anyagi kiadással is jártak a város számára, hiszen a több százezer forintos perköltségen túl, közel 900 ezer forintot fizetett ki az önkormányzat különféle jogi szakértőknek.
Marton István befejezésül jelezte: még nem döntötte el, hogy visszaperli-e a fent említett személyeket.
A megyei munkaügyi bíróság ítélete természetesen nem jogerős, az önkormányzat fellebezést nyújthat be.
címlap 
Az ügyvédi költségeket
Az ügyvédi költségeket és a dokumentumok előállításának, sokszorosításának költségeit tekintve már jelenleg is több millió forintjába került az adófizetőknek az a három per, melyet a testület indított a polgármester, Marton István ellen. Tegnap a megyei bíróság nem látta bizonyítottnak a vádakat, ám lehet, hogy a képviselők többsége folytatni kívánja a pereskedést a Legfelsőbb Bíróságon. Erről rendkívüli közgyűlés során dönthetnek a városatyák. Marton István tegnap azt kérte, az ügyeket kezdeményező képviselők kérjenek bocsánatot tőle, és főként a város polgáraitól az eddig elköltött milliók miatt.
Egyik esetben sem sértett törvényt Marton István, legalábbis tegnap így foglalt állást a három ügy kapcsán a megyei bíróság. Sem az Arany János utcai ingatlan ügyében, sem a Bajza utca 2-ben nem talált törvényileg kifogásolható cselekedetet a bíróság, és nem ütközik törvénybe Cseresnyés Péter alpolgármester jogainak elvonása sem.
Marton István úgy fogalmazott, a tanúkihallgatásokat követően kiderült, nincs ügy, így a bíróság a megrovást törölte.
Marton István úgy látja, annak a három személynek- Cseresnyés Péternek, Röst Jánosnak és dr. Tuboly Mariannának-, akik ellene ezeket az ügyeket kezdeményezték, távozni illene a város közéletéből.
Az SZDSZ-FIDESZ koalíció kezdeményezései kudarcot vallottak, így a polgármester véleménye szerint Cseresnyés Péternek és Röst Jánosnak le kell vonni a megfelelő következtetéseket, és teret engedni az erkölcsi ébredésnek.
Marton István úgy látja, erkölcsi hullák ülnek a város testületében, és Nagykanizsa ennél jobb testületet érdemel.
Kérdésekre válaszolva Marton István elmondta, az ítélet még nem jogerős, a képviselőtestületnek lehetősége van a megyei bíróság döntése ellen fellebbezni, ám erről előbb rendkívüli ülés keretében dönteni kell.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a perenkénti 300-300 ezer forintos ügyvédi megbízásból, egyenként 87 ezer forintos perköltségből, és a több ezer oldal másolt dokumentum költségéből tevődik össze az a már több millió forintra rúgó összeg, amellyel, úgy tűnik, feleslegesen terhelték az adófizetőket.
Polgármesterrel az élen
Polgármesterrel az élen mindnyájan felelősek a ténylegesen kifizetett több millió KÖZPÉNZÉRT,talán még a jegyző is felelős. Önkormányzatnak a saját fizetésükből és jövödelmükből vissza kellene fizetni,megosztva az itt megnevezett összes személy között.
Ha ez nem történik meg ,soha nem lesz rend és igazság!
A polgármester már
A polgármester már miért?:) Ö kezdeményezte saját maga ellen a koncepciós pereket? Ebben nem sok logika van, lássuk be.
De akik megszavazták, nyugodtan fizethetnének, ez igaz.
Egy kicsi naivitás is
Egy kicsi naivitás is szükségeltetik, ilyen feltételezés mellett. Szerintem egyetlen önkormányzat se szavazhat meg polgármesteri akarat nélkül egyetlen fillért se/pláne milliókat/.
Tehát "Ő" is felelősséggel tartozik tehát a rá esőt neki is fizetni kell!
Tudtommal a költségvetés és minden gazdálkodással és kifizetésekkel összefüggő döntések a polgármester, jegyző, alpolgármesterek, joga, de a legfontosabb FELELELŐSSÉGE!
Te láttál mostanában
Te láttál mostanában akár egyetlen közgyűlét is? A polgármester javso valamit, a közgyűlés pedig (fidesz+szdsz) szinte reflexből az ellenkezőjét szavazza meg. A tartalomtól független. Tehát jó nagy baromságot írtál...
Itt pénzről van szó
Itt pénzről van szó barátom nagyon sok pénzről, amely kifizetése teljesen értelmetlen volt.
A te az én a mi pénzünkről. Ez a tartalom //Tehát jó nagy baromságot írtál...//
Az Urak a saját pénzükön pereskedjenek ne a MI pénzünkön!
Különben tényleg nem láttam mostanában ILYEN közgyűlést.
A közgyűlés fegyelmiket
A közgyűlés fegyelmiket indított a polgármester ellen, és ehhez megszavazott egy rakat pénzt. Ehhez mi köze van a meghurcoltnak? Gondolod ő akarta? Az, hogy a döntés ellen fellebbezett, azt hiszem természetes, elvégre te sem hagynád, hogy egy politikai lejárató kamány keretében elitéljenek valamiért, amit nem követtél el.
Kétségtelen igazad van én
Kétségtelen igazad van én se hagynám!
TALÁN MÁS SE FOGJA HAGYNI
Azért a közgyűlés mögé bújva bármit el lehet érni?Bármit meg lehet szavaztatni? Milyen képviselő az aki a közpénzt BÜNTETLENŰL herdálja/összesre értem/?
És szerintem a "meghurcolt" se kivétel.
Személyek nélkül/pártokra értem/, személyre szólóan kellene büntetni ŐKET!
Fizessék vissza ami kárt okoztak Nagykanizsának ezt még eltitkolni elsíbolni stb. sem lehet.
Ez az "Én" véleményem!