Korhű lámpást avattak a Széchenyi téren
„Évszázadokon át csak a holdfény világította meg éjente a nagykanizsai utcákat.” 1839-ben aztán megalakult a Lámpaegyesület, hogy a belváros utcáinak világításáról gondoskodjanak. A következő évben 40 repceolajjal üzemelő lámpást állítottak az Eötvös és az Erzsébet tér közti terület utcáira.
169 éve van világítás tehát Nagykanizsa utcáin. A város világítástörténetének emlékeként Tarnóczky Attila, akinek nevéhez többek között a város épületein elhelyezett helytörténeti táblák fűződnek, most egy a múzeumban található képek és korabeli újságokban található leírások alapján elkészített lámpást állíttatott a Széchenyi téren.
„Sikerült nagyjából korhűen elkészíteni ezt a lámpát, igazából azért, hogy az oldalára kerülő szöveg alapján, aki elolvassa, tisztába legyen azzal, hogy mit is csináltak hajdanán elődeink. Nap elemekkel és led-lámpákkal próbáltuk világításra bírni, de az nem működött, így a lámpa egyfajta makett inkább, nem világít, bár világíthatna, mert minden része megvan hozzá, csak kellene egy lámpagyújtogató is.” - mesélte a helytörténész.
A leírás elmeséli, hogy 1840-ben 40 lámpást készített el Jack Frigyes, helyi bádogos, a Lámpa egyesülettől az idő közben 85-re szaporodott lámpák működtetését a város vette át. 1874-től lámpagyújtogatók járták az utcákat, a lámpák száma pedig elérte a 140-et. Az olajat felváltotta a petróleum, 1894. július elsején, épp 115 éve pedig Nagykanizsán is kigyulladtak az első elektromos lámpák. A helyi vállalkozók segítségével elkészült emléklámpás tábláját Tarnóczky Attila az oszlopot készítő Horváth Ferenccel leplezte le.
címlap 