A polgármester és a perek
Az eddigi önkormányzati ciklusokban ritkán fordult elő, hogy önkormányzati képviselők, tisztségviselőik, intézményvezetők, ....gazdasági társaságok vezetői egymással szemben peres eljárásokat, feljelentéseket kezdeményeztek volna.
Ebben a ciklusban majd minden esetben vagy Marton István perelt, vagy őt perelték be, de volt mszp-s feljelentés is fideszes képviselő ellen. Az alábbiakban részben a Kanizsa Hetilapban megjelent tudósításokból idézek:
Röst János szerint: Egyértelműen Marton István hatalmi színrelépésében keresendő az ok, Marton István provokatív, irritáló, kompromisszumra képtelen és bosszúálló személyiségjegyeiben. Ez a közéleti magatartás lavinát indított el a városban. Az első feljelentést is Marton István tette meg, még a legelső ciklusban Krémer József képviselőtársát jelentette fel azon kijelentése miatt, hogy „Marton István előszeretettel turkál más emberek zsebében”. Marton István ezt a pert első és másodfokon is elbukta, de nem tanult belőle.
– Az első peremet – mondja Röst János – munkaügyi perként (ami a 4. évben fejeződött be) Marton István törvénysértő intézkedései miatt voltam kénytelen elindítani, Litter Nándor korábbi mszp-s polgármesterrel párhuzamosan. A munkaügyi pert Marton István ellenem és Litter Nándorral szemben is elbukta, mind első, mind másodfokon, majd egészen a Legfelső Bíróságig is elment, amit szintén elveszített. Az ügy pikantériája volt, hogy Marton Istvánt a bíróságokon ügyvédként Dr. Károlyi Attila, az MSZP önkormányzati képviselője képviselte, egy volt mszp-s polgármesterrel és egy volt koalíciós szdsz-es alpolgármesterrel szemben. (Marton István kötődése az MSZP-hez a frakciójuk kétharmadánál baráti és/vagy üzleti kapcsolatban bizonyított, és sokkal korábbi, és sokkal több, mintsem hinnék…). A második pert Marton István kezdeményezte rágalmazás címszó alatt, mert egy sajtótájékoztatón azt nyilatkoztam róla – mondja Röst János –, hogy „botrányhős” és „szájhős”. A „botrányhős” kifejezést az elmúlt időszakok történései folyamatosan igazolták és legalizálták, hiszen alig volt olyan időszaka ennek a ciklusnak, hogy ne szerepelt volna Marton István negatív vagy provokatív módon a sajtóban. Vidéki barátaim többször megkérdezték: hogy lehet valaki egyszerre polgármester és sajtómunkatárs? A „szájhős” kifejezés pedig arra utalt, hogy Marton István miért nem meri nyilvánosságra hozni a munkaügyi pereinél a Fegyelmi Tanács megállapításait, ha azt állítja, hogy nem követett el szabálytalanságokat – a bíróság formai és nem tartalmi okok miatta adott neki igazat – (nem lennék meglepve, hogyha az új polgármester ezen perek kapcsán kártérítési és büntető eljárásokat kezdeményezne). Marton István ezt a peremet is első fokon (tárgyalásra alkalmatlannak tartották), majd másodfokon is elbukta (érdekessége az ügynek, hogy Marton István magánvádlóként hivatali gépkocsival utazott a tárgyalásra). Én mindezek ellenére a jövőt illetően optimista vagyok. Bízom abban, hogy az eddig kialakult zűrzavaros helyzet az őszi választásokkal rendeződik, és visszatér a közéletbe a korábbi normális élet.
M.E.
címlap 
BaKKKer
Ha még többet akartok olvasni még az ehhez hasonló dolgokról kanizsán, akkor ajánlom figyelmetekbe ezt az oldalt: http://bakkker.hu/