Kínos aláírási ünnepség Nagykanizsán
Szégyenletes közjáték zavarta meg csütörtökön a belvárosi rekonstrukció kivitelezési szerződésének aláírását, miután Marton István polgármester és Cseresnyés Péter alpolgármester is maga akarta aláírni a dokumentumot.
Az aláírási ceremónián Marton István is megjelent, majd közölte: mivel nincs akadályoztatva, ő fogja aláírni a dokumentumot. Az egyik szerződést el is látta kézjegyével a polgármester. Cseresnyés Péter ekkor odébb ült, s aláírta a többi szerződést. Mindeközben Marton István kijelentette: mélységesen sajnálja, hogy olyasvalaki akarja aláírni a kivitelezői szerződést, aki több hónapon keresztül akadályozta a közel 900 millió forintos állami támogatás megszerzését. Cseresnyés Péter természetesen azonnal visszautasította a vádakat, majd elnézést kért a jelenlévőktől a kínos közjáték miatt.
A város-rehabilitációs program első ütemét ezt követően ismertették. Mint elhangzott: a beruházás teljes költsége közel 1,6 milliárd forint, mely összegből finanszírozható a Zrínyi utca meghosszabbítása és összekötése a Teleki utcával, az Arany János és a Királyi Pál utca meghosszabbítása és összekötése a Petőfi utcával, az Erzsébet tér teljes rekonstrukciója, valamint a Huszti téri körforgalom kialakítása.A munkálatok ez utóbbi területen kezdődnek először, így a nyár folyamán jelentős forgalomkorlátozás várható, a Rozgonyi utcai forgalmi ág például lezárásra is kerül.
A Huszti téri körforgalom megépítése előfeltétele a Zrínyi utca meghosszabbításának és a Teleki utcával való összekötésének. A munkálatok e területen is elkezdődnek az idei évben, mint ahogy az Arany János utca és a Királyi Pál utca meghosszabbítását és a Petőfi utcával való összekötése is elkezdődik ebben az évben.
Az Erzsébet tér rekonstrukciója jövő év márciusban indul, hiszen a területet érinti a térségi szennyvízprojekt is, így célszerű a két beruházást egy időben megvalósítani.
Az ünnepség keretében a város-rehabilitációra kiírt szlogen és logópályázat nyerteseit is köszöntötték. A pályázatra 60 ötletet küldtek be, ezek közül a testület választotta ki a legjobbakat. A döntése értelmében a projekt szlogenje a Nagykanizsa értünk szépül! A szlogenért Péter Józsefné és Tóth Balázs megosztva kapta az elismerő oklevelet. A logó pályázaton Szemenyey-Nagy Tibor szobrász nyert, jelképrendszere az átrendezést, az újjáépítést és a helyreállítást szimbolizálja.
címlap 